Nagysáp Komárom-Esztergom megyében, dombok között, Budapesttől 49, Tatabányától 28, Esztergomtól 19 km-re fekvő kis falucska. A település jó klímájával, barátságos lakóival alkalmas arra, hogy nyugodt, békés otthont nyújtson az ápolásra, gondozásra szoruló idős embereknek. Autóval Budapestről a Zsámbék - Szomor - Bajna - Nagysáp, vagy a 10-es főút (Tokodaltáróig, esetleg Tátig) - Nagysáp útvonalat tudjuk javasolni, de Otthonunk a fővárosi Széna térről közvetlen autóbusszal is jól megközelíthető, továbbá az Esztergom-Nagysáp irányba induló autóbuszokkal lehet hozzánk eljutni. Nagysáp község neve a Nagy és a Sáp szavakból tevődik össze a szomszédságban lévő más "Sáp" településektől (Sárisáp) az említett előszóval különböztetik meg.
Írott okmányban először 1248-ban szerepel a község neve, ebben az időben a Baár-Kalán nemzetség birtoka volt. A középkor utolsó századában és a török idők alatt a település sorsa ismeretlen, ebből az időből írásos feljegyzés nem maradt. Az 1600-as években Sándor Menyhért, majd báró Sándor Mihály birtoka volt. Sándor Paula házasságkötése folytán Metternich uradalom lett. Említést érdemel, hogy a községnek már 1777-ben volt iskolája. 1784-ben az első népszámlálás alkalmával lakossága 890 fő volt. Nagysáp község lakosainak jövedelemforrása főleg a gabonatermesztés volt, de a falu körül elterülő erdő jó lehetőséget nyújtott a favágásra, és a fuvarozásra is. 1869-re a lakosság száma elérte az 1406 főt, mely 1900-ra 1621 főre nőtt, utána csökkenő tendenciát mutatott.
	Ma 1540 fő él a faluban, s a városi élet egyre nehezedő korszakában várható a fiatalok egyre nagyobb arányú visszatérése a községbe. Ma Nagysáp lakossága 450 családi házban él, amelyek általában összkomfortosak, mivel 1990-től a községben van egészséges vezetékes víz, szennyvízcsatorna és földgáz is. Nagysáp község útjai szilárd burkolatúak, portalanítottak. A lakosság ellátásában a döntő szerep a vállalkozóknak jut, akik egyre több telephelyet építenek a községben, így már zavartalan a kereskedelmi és vendéglátó egységek működése. A faluban lehet lovagolni, séta kocsikázni. A környék kiválóan alkalmas a túrázásra.

Nagysáp helytörténete

Természeti adottságok

Nagysáp magyar nagyközség Komárom-Esztergom Megyében. A Központi Gerecse-hegy és a Gete-hegy közötti völgy lejtős térszínén, a Bajnai-medencében helyezkedik el. Megközelíthető a Tát menti 10-es közúttól 11,5 km-es bekötőúton. Tatabányától a megyeszékhelytől 30,3 km távolságra, Esztergomtól 17 km-re van. A mészkő rögöket rendzina talajon cseres-tölgyes erdő borítja. A dombságok barna erdőtalajjal fedett területeit szántóföldi műveléssel hasznosítják, de jelentősek a hagyományos szőlő- és gyümölcstermesztő területek. Hagyományos gazdasági tevékenység: a gabonatermelés, bortermelés, erdőgazdálkodás (fakitermelés), állattenyésztés (juh, szarvasmarha).
(Magyarország Komárom-Esztergom Megyei Kézikönyve: 575. old. / Kiadó: Altadat Ceba 1997.)

Történelem

Neve vitatott eredetű. Talán a sápad, sápaszt igéből vált tulajdonnévvé. Lehetséges, hogy a Sáp helynév a német eredetű magyar "sáf" dézsa, "sajtár" főnévből alakult. A Nagy előtag megkülönbözteti Nagysápot a történelmi Őrisáptól. Pesty nevének eredetét így tudja: régen a helység vizes, tavas volt, - valóban tökéletes löszmedencében fekszik - ezért lett a neve Nagy Sár (utóbb Nagy Sáp). A helyi hagyomány szerint a zsellérektől sok adót, nagy sápot szedtek.

Az őskortól az Árpád-kor végéig tartó időkből 24 helyen kerültek elő emberi település nyomai. Kiemelkedők az őskori, a római kori, az Árpád-kori leletek (földvár és templomrom a Gedáshegyen). A Gedáshegy északi dombhátán fekvő mai "Kurtaszeg" a középkori Sáp falu helye, melyet 1248-ban említenek, mint a Baar-Kaan nemzetség birtokát.
(Komárom-Esztergom Megye Településtörténeti Kalauza: 278. old. / Kiadó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézet)

A régészeti leletek tanúsága szerint már az őskortól lakott település. A kerekdomb-majorban őskori cserepeket találtak. Kerekdomboldalon és Úrisápon urnasíros kultúra maradványai voltak. Késő kelta urnatöredékek, s római edények, sőt a rétföldeken római telep nyomaira is rábukkantak. A Gedáshegyen Árpád-kori sáncok maradványai vannak, de írásos nyoma nem maradt. Megmaradt és a XVIII. században is látható volt Sáp Szent Mártonról nevezett temploma.
(Magyarország Komárom-Esztergom Megyei Kézikönyve: 575. old. / Kiadó: Altadat Ceba 1997.)

Okleveles említése: 1181: Sapy, 1262: Sap, 1276: Saap-Sap, 1340: Sap.

A királyi és hercegi birtokként emlegetett Ursápot (Wrsaap) már 1193-ban említi oklevél.
(Komárom-Esztergom Megye Településtörténeti Kalauza: 278. old. / Kiadó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézet)

A Baar-Kalán nemzettség ősi birtoka, ép úgy, mint a hozzátartozó Őrisáp, régente Úr-Sáp, vagy Or-Sáp puszta. 1248-ban midőn az e nemzetségből származó Pósa fia, Nána comes, Petus fia Jóbbal ősi birtokait kicserélte, az utóbbinak Sáp ötödrészét engedte át. 1281-ben e nemzetségből származó Gergely, Antal és Péter voltak itt birtokosok. 1302-ben Péter fia Pókáé, de ezenkívül a margitszigeti apáczák is birtokosok voltak itt. A pápai tizedjegyzékek tanúsága szerint 1332-ben már plébániával bírt.
(Vaszary Kolos bíboros herczeg primása, az Esztergom megyei helyi munkatársak - Magyarország vármegyéi és városai. Magyarország monográfiája: Esztergom vármegye: 31. old. / Kiadó: Országos Monográfiai Társaság)

Ezek a középkori települések már csak nevükben élnek.

1526 után folyamatosan pusztult majd el is néptelenedett.

A XVII. század végén 1696-ban Sándor Menyhért alispáné lett. Az ő idején kezdett a község újra benépesülni.

1715-re már 29 jobbágy és 11 zsellér család lakta, többnyire magyar anyanyelvűek és reformátusok.
(Magyarország Komárom-Esztergom Megyei Kézikönyve: 575. old. / Kiadó: Altadat Ceba 1997.)

Az 1696-ban nyolcz egész és ugyanennyi féltelkes jobbágy lakta. Azon felül 2 egész és 4 féltelkes újonnan települt jobbágyot talált itt az összeíró-bizottság.

Az 1701. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a helységnek iskolamestere is volt.

Az 1732-55. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv pedig báró Sándor Mihály földesúri hatóságát említi fel. Templomát a réginek romjain báró Sándor Mihály építtette. Iskoláját Simor János herczeg prímás állította helyre.
(Vaszary Kolos bíboros herczeg primása, az Esztergom megyei helyi munkatársak - Magyarország vármegyéi és városai. Magyarország monográfiája: Esztergom vármegye: 31. old. / Kiadó: Országos Monográfiai Társaság)

1777-ben készült el a reformátusok iskolája. 19. századi iratanyagát a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár őrzi.

Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Sándor Antal báró birtoka. 134 házban 190 család élt, népessége 890 fő volt. 1 papot, 1 polgárt, 64 parasztot, utóbbi kezző 66 örökösét és 106 zsellért írtak össze.
(Komárom-Esztergom Megye Településtörténeti Kalauza: 278. old. / Kiadó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézet)

A 18. század végén jelentős összetűzésre került sor a Sándor-uradalom és a nagysápi jobbágyok között. A földművelő lakosság jövedelmét már a 18. század derekától új szőlőhegyén ("Román") termő jó fehér és veres borból származtatta, mert a borokat a komáromi, győri és pozsonyi borkereskedők "szokták elhordani".

A XVIII. század közepére a katolikusok száma is emelkedett, ezért Sándor Mihály birtokos a középkori templom anyagából új templomot építtetett nekik. A református imaházat viszont bezáratta, s megtiltotta az istentisztelet tartását. Vallásukat csak a türelmi rendelet bevezetése után gyakorolhatták újra. Templomuk és iskolájuk 1777-től volt.

Az 1820-as években már Sándor Móric volt a község birtokosa. Ezekben az években jelentősnek mondható a falu gyarapodása. Ekkor már 1257 magyar lakosa volt, s házainak száma közel félszázzal gyarapodott. A szelíd dombok és cserjések között 783 hold szántón, 207 kaszás harmadosztályú kaszálón, 806 kapás szőlőn gazdálkodtak. A legelője első osztályú volt, s szintén jó minőségű tűzifát és épületfát is termeltek itt. Jó megélhetést biztosított szőlőiben termelt fehér és vörösbora, amit Komáromban, Győrben és Pozsonyban egyaránt jól ismertek. A község új római katolikus temploma 1890-ben épült, s Bajnához tartozott 1923-ig, majd ezután önálló lett.

A századfordulóra a községben már 1621-en laktak, s 227-re gyarapodott házainak száma. A reformátusok lakták többségbében, félszáz katolikus mellett 34 izraelita is volt. Határa 4413 katasztrális holdra növekedett.
(Magyarország Komárom-Esztergom Megyei Kézikönyve: 575. old. / Kiadó: Altadat Ceba 1997.)

Az I. világháború után jelentősebb földosztásra is sor került, s 40 újabb házhelyet is kiosztottak a kenderesi földeken. Földjeinek többségét továbbra is a Sándor-Metternich család bírta egészen az 1930-as évekig.

Két középbirtokos, 146 kisbirtokos, 153 törpebirtokos gazdálkodott agyagos földjein. Jelentős volt a juh, ló és szarvasmarha állománya is. Gazdasági jellegű egyesületei közül a Legeltetési Társulat és a Gazdakör emelhető ki. A kereskedelmet 6 szatócsüzlet és a helyi Hangya Szövetkezet látta el. Iparát 18 kisiparos képviselte. A társadalmi élet az Önkéntes Tűzoltó Egyletben és a Polgári Lövészegyletben zajlott. Volt 50 kötetes népkönyvtára s egyházi testülete is.

A község lakói közül egyre többen találtak megélhetést a bányánál.

A II. világháború harcai 1945. március 22-én fejeződtek be a településen. A két világháború áldozatainak csak 1990-ben állítottak emléket.

Az eddig gazdálkodók egy része az 1950-ben alakult Búzakalász MgTsz-ben dolgozott. Amely beolvadt a tokodi tsz-be. Mások a Dorog környéki ipari üzemekbe helyezkedtek el. Az önálló tanács 1984-87 között közigazgatásilag Dorog vonzáskörzetéhez tartozott.

Katolikus, református egyház

A község plébániája középkori eredetű, 1332-37 között Kelemen a plébános. Szent Márton tiszteletére szentelt templomának romjait 1701-ben említik. Katolikus templomát 1732-ben kezdte építtetni Sándor Mihály. Ez 1887-ben leégett. A ma álló templom 1890-ben készült el. Az egyházközség 1923-ig Bajna filiája volt. Anyakönyveit 1923-tól helyben vezetik. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Rózsafűzér Társulat, Szívgárda, Kalász, Oltár Egylet, Credo Egyesület.

A református egyházközség 16-17. századi eredetű. A szájhagyomány szerint az ellenreformáció idején magánházaknál gyűltek össze imádkozni, bibliát olvasni. A türelmi rendeletet követően szerveződött újra az egyház. 1783-tól vannak meg anyakönyvei, régi jegyzőkönyvekkel, iratokkal együtt. A zsindelytetős református templom 1777-ben készült el.
(Komárom-Esztergom Megye Településtörténeti Kalauza: 278. old. / Kiadó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézet)

Néprajz

A község dűlőnevei utalnak a történeti időkre - a rómaiakra (Romma), a régi templom helyére (Templom-alja kertek - 1989-ig itt ált a katolikus templom), a gazdálkodó ember mindennapi életére (Kenderes, Vágások, Malomtó, Sár-köz).

A legnagyobb lélekszámot - 1813 főt - az 1970-es összeíráskor regisztráltak, amely azóta folyamatosan csökken.

Azon kevés, települések egyike ahol még napjainkban is többen születnek a meghaltaknál. A telepólés korösszetétele az utóbbi közel fél évszázad alatt jelentősen módosult. A gyermekkorúak össznépességen belüli aránya csökkent, ugyanakkor a 60 évesnél idősebbeké emelkedett.

Ma 1540 fő él a faluban, s a városi élet egyre nehezedő korszakában várható a fiatalok egyre nagyobb arányú visszatérése a községbe. A lakosság 480 családi házban él, amelyek általában összkomfortosak.
(Magyarország Komárom-Esztergom Megyei Kézikönyve: 576. old. / Kiadó: Altadat Ceba 1997.)

Az oktatás és a nevelés a helyi óvodában és az általános iskolában zajlik.

Az általános iskola két kisegítő osztállyal működik. Középiskolába Dorogra és Esztergomba járnak a tanulók. A közösségi élet a Művelődési Házban zajlik. A település könyvtára a polgármesteri hivatal egy külön helyiségében van.

Zömében az iskolások használják a község futball- és kézilabda pályáját.

Az orvosi rendelőben egy orvos látja el a felnőtt- és gyermekrendelést s egyben a gyógyszerész feladatait is. Havi egy alkalommal Esztergomból gyermekorvos jár a településre.

A lakosság ellátásában a döntő szerep a vállalkozóknak jut, akik egyre több telephelyet építenek a községben, így már zavartalan a kereskedelmi és vendéglátóegységek működése.

Infrastruktúra

A község fejlődésére jellemző, hogy a rendszerváltáskor még sem víz-, sem gázvezeték hálózatuk nem volt. Napjainkban vezetékes ivóvízzel ellátott, illetve vezetékes gáz van a községben. Nagysáp község útjai szilárd burkolatúak, portalanítottak.
(Magyarország Komárom-Esztergom Megyei Kézikönyve: 576. old. / Kiadó: Altadat Ceba 1997.)